A legnagyszerűbb öröm a világon, ha valaki részesül ezekben a csodákban. Ha egyszer is megízlelted, már nem tudsz beleragadni a megnyilvánult világ, fojtogató áramlásába. Persze ezek az állapotok, nem a tompultság hangulatában találnak ránk. Márpedig mi többnyire nagyon is tompultak vagyunk. Figyelmünk, koncentrációnk csak szórványos, kalandozó és felületes. A légzésünk akadozik, gyakorlatilag, épp csak annyit lélegzünk, ami a vegetációhoz szükséges. Így szervezetünk úgy érzi, folyton küzdenie kell az életben maradásért. Nem kevés feszültséget okozva. Testünk, olyan, akár egy gyermek, ha nem érzi magát biztonságban, akkor folyton felhívja magára a figyelmet. Így a szülők is egyre zaklatottabbak, stresszesebbek lesznek. Na, mi is épp ilyen szülők vagyunk. És épp úgy, ahogy a gyermek bizonytalanság érzete is a szülők mulasztásából alakul ki, testünk stresszes állapota is a mi mulasztásunk következménye. Légzésünk, emésztésünk, egészségünk, nem magától akadozik, inspirációnk, áhaitatunk, ihletünk hiánya miatt. Nem feltétlenül kell " visszamennünk " oda ahol/amikor először akadt el a lélegzetünk, elég, ha a jelenben megszakítod, illetve jelen esetbe elindítod a folyamatot. Lélegezz! Ahányszor csak eszedbe jut egy nap, lélegezz, sóhajts egy mélyet! Mozogj, keress olyan testmozgást, ami segíti a légzés folytonosságát. Hozd magad olyan hangulatba, amitől megkönnyebbülsz. Amiben fellélegezhetsz!

Dolgozz magadon. Ha észre veszed, hogy valami olyasmi történik amitől elakad a lélegzeted, akkor könnyíts a megjelenő feszültségen. Ne zárd magadba, ne ragadj meg ennél az állapotnál. Nem arra utalok, hogy ordítozz, vagy verekedj! Lélegezz! Inspiráld magad! Hidd el, sokat segítesz magadon. A legtöbbet, pedig azzal, ha megadod magadnak azt a kegyet, hogy a mozgalmas külső világról, egy kicsit a mozdulatlanabb belső világhoz közeledsz. Ne félj! Nem örökre, de legalább annyit figyelj lényed mozdulatlan centrumára, mint amennyit a világ mozgására. Ez a harmónia!