A pszichokinézis vagy telekinézis jelensége azt sugallja, hogy alaposan alábecsülik a tudatnak a tárgyi világra gyakorolt hatását. 1888-ban a nápolyi dr. Ercole Chiaia egy bámulatos médiumról számolt be: „...magához vonzza és te emeli a körülötte lévő bútordarabokat... Hangszereken - orgonán, harangon, csörgődobon - játszik anélkül, hogy hozzájuk érne". A médium a kis termetű, tüzes temperamentumú  olasz Eusapia Palladino volt.

Palladino 1854-ben született. Különös képességei már fiatal korában megmutatkoztak, s hamarosan hivatásos médiumként tevékenykedett. Dr. Chiaia felhívta rá a nagy hírnév, pszichológus, Cesare Lombroso professzor figyelmét is, akit kellőképpen lenyűgöztek Palladino mutatványai. Képes volt rá például, hogy egy tál gittben ott hagyja az ujjnyomi: miközben az kellő távolságra volt tőle.

Az angliai Cambridge-ben, ahová 1895-ben a Pszichikai Kutatások Társasága meghívására érkezett, Palladinót szándékosan hagyták csalni, és ezt a lehetőséget látványosan ki is használta. A társaság erre úgy döntött, hogy a nő szélhámos, de Richet és más kutatók kitartóra amellett, hogy az alkalmankénti trükkök tréfás természetének vagy a vizsgálat teremtette feszült légkörnek voltak tulajdoníthatók. A médiumok többségétől eltérően Palladino ritkán rejtette el magát a szeánszokon, s gyakran a világítás is megfelelő volt ahhoz, hogy jól lehessen látni. Ráhatására a bútorok célirányosan - olykor túlzott vehemenciával - a résztvevők felé lódultak, s hátborzongatóan valószerűnek tűnt az is, amikor testetlen kezeket materializált. Halálakor, 1918-ban sokan a kor legnagyobb médiumának tartották.

A pszichokinézis vagy telekinézis - a tárgyak távolból, fizikai érintés nélkül való mozgatására képessége - már Palladino sok vitát kiváltó — mutatványai előtt is zavarba ejtette a paranormális jelenségek kutatóit. A korábbi vizsgálatok során a kérdés általában úgy fogalmazódott meg, hogy vajon a dolog hátterében a szellemek tevékenysége vagy az emberi elme hatóereje áll-e. 1854-ben Agenor de Gasparin gróf Svájcban végrehajtott sikeres asztaltáncoltatási kísérletekről számolt be. Ezek során az asztal körül ülő tucatnyi részvevő hatására a bútordarab érintés nélkül , önállóan mozgott. A gróf úgy gondolta, a jelenség oka valamilyen láthatatlan erő lehet, amelyet a résztvevők hoztak létre. Egy évvel azelőtt Pennsyvaniában egy gyanakvó amerikai professzor, nem tudván tudományos magyarázatot adni az asztaltáncoltatás jelenségére, arra a következtetésre jutott, hogy a résztvevőkön keresztül tevékeny­kedő szellemek állhatnak a háttérben.

A pszichokinézis tudatos erőfeszítéssel vagy anélkül egyaránt létrejöhet. Everard Feilding, a Pszichikai Kutatások Társaságának tagja 1912 és 1914 között egy Stanislawa Tomczyk nevű fiatal lengyel médium tevékenységét vizsgálta. Amíg a lány tudatánál volt, úgy tűnt, hogy a pszichokinetikus hatásokat akaratlanul hozza létre - ő maga is meglepődött rajtuk. Hipnoti­zált állapotban viszont ellenőrzése alatt tudta tartani - irányította - képességeit, s kanalakat meg gyufásskatulyákat mozgatott anélkül, hogy megérintette volna őket.

A pszichokinézis egyes esetei mögött bizonyá­ra szándékos félrevezetés áll, de számos olyan­ról tudunk, amelyek módfelett zavarbaejtőek. Az első világháború után Willy és Rudi Schneider osztrák testvérpár különféle materializációs mutatványokkal kápráztatta el közönsé­gét. Az egyik esetben egy zsebkendő emelkedett fel a földről, s miközben lebegett, olyan alakot öltött, mintha egy kéz lenne benne - még az ujjízületek is látszottak.

J. B. Rhine amerikai parapszichológus 1934-ben „laboratóriumi" körülmények között kezd­te vizsgálni a pszichokinézis jelenségét. Először azt próbálta kideríteni, vajon alanyai képesek-e pusztán a tudatukkal befolyásolni a játék koc­kák fordulását. A későbbi kísérletekben alanya­inak azt kellett előre megmondaniuk, hogy a pörgő pénzérmék melyik oldalukra fognak esni. Statisztikai eredményei megerősíteni látszottak a pszichokinézis létét, amely azóta is a paranormális jelenségek legtöbbet vizsgált területe.

Kenneth Batcheldor angol pszichológus 20 éven keresztül tanulmányozta a tárgyak állí­tólagos lebegtetését, majd eredményeiről 1966-ban egy sor beszámolót tett közzé. Ezek szerint a pszichokinézis akkor lehetséges, ha a résztve­vők tudatállapotára a „pozitív hit" jellemző. De az, hogy a tudat miként hozza létre a pszi­chokinetikus hatásokat, mind a mai napig rej­tély.

/Misztikus történetek gyüjteménye - Reader's Digest/